 |
Gerevich Aladár Miskolcon, édesapjánál kezdett s tanult vívni. Édesapja vívómester, korábban versenyvívó, az amszterdami olimpián párbajtőrben válogatott is volt. Miután fölismerte fia tehetségét, s ismerte saját korlátait is, igyekezett Aladárt a lehető legjobb kezekbe továbbadni, hogy tehetsége igazán kibontakozhassék.
A legjobb kéz ebben az időben a legendás hírű Italo Santelli volt, az olasz származású mester, aki a mileneumi vívóverseny mesterkardversenyének megnyerése után Magyarországon telepedett le. Santellinek ekkor már világhíres tanítványai voltak. Sőt, nála vívott a kor legnagyobb pengeművésze, Petschauer Attila is. Santelli mester a vívásból élt. Pénzért tanított. Aki jómódban élt, attól bizony vasgtagon elkérte a tandíjat, pláne, ha tehetségtelen volt az istenadta. Mert csak így tehette meg, hogy az olyan ragyogó tehetségeket, mint a fiatal Gerevich Aladár, ingyen oktathassa.
Gerevich Aladár élete első egyéni olimpiai bajnokságát 1948-ban Londonban nyerte. Neki maga a vívás nem jelentett különösebb fejtörést. Az ellenfelek túlnyomó többségét egyszerűen lelépte, lehengerelte félelmetes gyorsaságával és technikai tökéletességével.
Az éremkollekciónknak (43!) a legtöbb pontot (szám szerint 229-et) hozó helsinki olimpiaijátékok volt a legimpozánsabb: 16 arany, 10 ezüst és 16 bronzéremmel, úgy, hogy a 16 arany közül egyet a vízipóló, egyet pedig a labdarúgó válogatott nyert.
Ezt azóta se tudtuk nemhogy túlszárnyalni, de még megközelíteni sem. A kardozók sikersorozata is folytatódott. Gerevich Aladár nem lett ismét bajnok, ámde vigasztalhatta, hogy csak Kovács Páltól szenvedett vereséget. Kovács, Gerevich, Kárpáti és a többiek az olaszok fölött diadalmaskodtak. E találkozó hőse a három győzelmet arató zseniális kardművész, Gerevich volt.
Az éremhalmozók közül Gerevich Aladár állhatott fel a - legtöbbször 50 évesen is nyert - az olimpai dobogó legfelső fokára. Hét aranya mellett egy ezüst és két bronzérmet is a nyakába akasztottak. Az elképesztő eredménysor értékét még tovább fokozza az a tény, hogy Gerevich Aladár pályafutásának csúcsán két olimpia is elmaradt a második világháború miatt.
Gerevich ugyanis egészen addig, amíg ötvenegy éves korában (!) még mindig olimpiai bajnok tudott lenni Rómában. Le nem tette a kardot, gyakorlatilag szinte verhetetlen volt.
"Például, ha reggel egy olyan vívóötlettel ébredt, amelyet aznap, a versenyen
mindenképpen ki akart próbálni. Mert akkor az első tusstól az utolsóig azzal bíbelődött. Ilyenkor két eset volt. Vagy még azelőtt sikerült megoldani a dolgot (például valaki még jókor ráesett egy második szándékú indulására, amit mondjuk eltervezett), mielőtt kikapott volna, s akkor semmi baj, attól fogva, hogy sikerült, már el is feledte, vívott teljes figyelemmel. Vagy az istennek se sikerült, ráadásul esetleg a többiek rájöttek, hogy mit akar mindenáron megcsinálni és még véletlenül sem mentek lépre, s ilyenkor kikapott, sőt akár ki is esett a versenyből.
- Az ördögbe! - mondta ilyenkor, amikor nem sikerült, amikor mellényúlt, s körülbelül ez volt a legdurvább kifejezés, ami valaha is elhagyta az ajkát. - De még dobbantott is hozzá a lábával, ha nagyon dühös volt. De makacs volt és ha eltökélt valamit, menet közben nem változtatott."
Azt a vívói magaslatot, amelyet ő személyesített meg, azóta sem közelítette meg senki. És alighanem ez már csak így marad az idők végeztéig. Voltak a magyar vívás igazán fényes történetében más, zseniálisan nagy vívók rajta kívül is. Még kardvívók is. De azt a technikai tökélyt, azt a briliáns technikát, amellyel ő bírt, senki más nem érte el soha.
Részletek Gerevich Aladár vívó, sporttörténelméből kivonatolta Lona
A teljes anyag itt olvasható: Magyar Testenevelési és Sportmúzeum
Gerevich Aladár vívó olimpiai sikerei
1932. LOS ANGELES Arany: Ökölvívás: Énekes István (légsúly) Torna: Pelle István (lóugrás; műszabadgyakorlat) Vívás: Piller György (kard egyéni) Kardcsapat: Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Piller György Vízilabda: Barta István, Bródy György, Halasy Olivér, Homonnai Márton, Ivády Sándor, Keserű Alajos, Keserű Ferenc, Németh János, Sárkány Miklós, Vértesy József
1936. BERLIN Arany: Atlétika: Csák Ibolya (magasugrás) Birkózás: Kárpáti Károly (szf. könnyűsúly) Lőrincz Márton (kf. légsúly) Zombori Ödön (szf. légsúly) Ökölvívás: Harangi Imre (könnyűsúly) Úszás: Csík Ferenc (100 m gyors) Vívás: Elek Ilona (tőr egyéni) Kabos Endre (kard egyéni) Kard csapat: Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczy Imre dr. Vízilabda: Bozsi Mihály, Brandy Jenő, Bródy György, Halasy Olivér, Hazai Kálmán, Homonnai Márton, Kutasi György, Molnár István, Németh János, Sárkány Miklós, Tarics Sándor Bronz: Birkózás: Palotás József (kf. középsúly) Lovaglás: Platthy József (nehéz vadászugratás) Torna: Női csapat: Csillik Margit, Mészáros Gabriella, Nagy Margit, Tóth Judit, Tőrös Olga, Voit Eszter Úszás: 4x200 m gyorsváltó: Gróf Ödön, Lengyel Árpád, Abay-Nemes Oszkár, Csík Ferenc Vívás: Gerevich Aladár (kard egyéni)
1948. LONDON
Arany: Atlétika: Németh Imre (kalapácsvetés) Gyarmati Olga (női távolugrás) Birkózás: Bóbis Gyula (szf. nehézsúly) Ökölvívás: Csík Tibor (harmatsúly) Papp László (középsúly) Sportlövészet: Takács Károly (ötalakos gyorspisztoly) Torna: Pataki Ferenc (műszabadgyakorlat) Vívás: Gerevich Aladár (kard egyéni) Elek Ilona (női tőr) Kardcsapat: Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László
1952. HELSINKI
Arany: Atlétika: Csermák József (kalapácsvetés) Birkózás: Hódos Imre (kf. légsúly) Szilvásy Miklós (kf. váltósúly) Labdarúgás: Bozsik József, Budai II László, Buzánszky Jenő, Csordás Lajos, Czibor Zoltán, Dalnoki Jenő, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Kovács I Imre, Lantos Mihály, Lóránt Gyula, Palotás Péter, Puskás Ferenc, Zakariás József Ökölvívás: Papp László (nagyváltósúly) Öttusa: Csapat: Benedek Gábor, Kovácsi Aladár, Szondy István Sportlövészet: Takács Károly (ötalakos gyorspisztoly) Torna: Keleti Ágnes (műszabadgyakorlat) Korondi Margit (felemáskorlát) Úszás: Gyenge Valéria (400 m női gyors) Székely Éva (200 m női mell) Szőke Katalin (100 m) 4x100 m női váltóúszás: Novák Éva, Novák Ilona, Szőke Katalin, Temes Judit Vívás: Kovács Pál (kard egyéni) Kard csapat: Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László Vízilabda: Antal Róbert, Bolváry Antal, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Hasznos István, Jeney László, Kárpáti György, Lemhényi Dezső, Markovits Kálmán, Martin Miklós, Szittya Károly, Szívós István, Vízvári György Ezüst: Birkózás: Polyák Imre (kf. pehelysúly) Kajak-kenu: Parti János (C-I, 1000 m) Novák Gábor (C-I 10000 m) Öttusa: Benedek Gábor Sportlövészet: Kun Szilárd (ötalakos gyorspisztoly) Torna: Női csapat: Korondi Margit, Keleti Ágnes, Weckinger Edit, Tass Olga, Köteles Erzsébet, Kövi Mária, Bodó Andrea, Karcsics Irén Úszás: Novák Éva (200 m mell) Novák Éva (400 m gyors) Vívás: Gerevich Aladár (kard egyéni) Elek Ilona (tőr egyéni) Bronz: Atlétika: Róka Antal (50 km gyaloglás) Földessy Ödön (távolugrás) Németh Imre (kalapácsvetés) 4x100 m váltó: Zarándi László, Varasdi Géza, Csányi György, Goldoványi Béla Birkózás: Gurics György (szf. Középsúly) Kajak-kenu: K-II 10000 m: Gurovits József, Varga Ferenc Öttusa: Szondy István Sportlövészet: Balogh Ambrus (sportpisztoly 50 m) Torna: Korondi Margit (összetett egyéni, talaj) Keleti Ágnes (felemáskorlát) Női kéziszer-csapat: Bodó Andrea, Karcsics Irén, Köteles Erzsébet, Keleti Ágnes, Korondi Margit, Weckinger Edit, Tass Olga, Kövi Mária Úszás: Temes Judit dr. (100 m gyors) Vívás: Berczelly Tibor (kard egyéni) Férfi tőrcsapat: Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Maszlay Lajos, Palócz Endre, Sákovits József, Tilli Endre
1956. MELBOURNE Arany: Kajak-kenu: K-II. 10 000 m: Fábián László, Urányi János Ökölvívás: Papp László (nagyváltósúly) Torna: Keleti Ágnes (felemáskorlát, gerenda, műszabadgyakorlat) Női kéziszer-csapat: Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Aliz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga Vívás: Kárpáti Rudolf (kard egyéni) kard csapat: Gerevich Aladár, Hámori Jenő, Kárpáti Rudolf, Keresztes Attila, Kovács Pál, Magay Dániel Vízilabda: Bolváry Antal, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Szívós István, Zádor Ervin
1960. RÓMA Arany: Kajak-Kenu: Parti János dr. (C-I. 1000 m) Ökölvívás: Török Gyula (légsúly) Öttusa: Németh Ferenc (egyéni) Csapat: Balczó András, Nagy Imre, Németh Ferenc Vívás: Kárpáti Rudolf (kard egyéni) Kardcsapat: Delneky Gábor, Gerevich Aladár, Horváth Zoltán, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Mendelényi Tamás
források: MRO, ezenanapon, Magyar Testenevelési és Sportmúzeum
További nosztalgia:
- Greta Garbo - Kukori és Kotkoda - Csengős mozdony - Trapper farmer - Commodore-64 - A Suzuki története - Rubik Kocka - Traubi - Úttörővasút - TV-maci - Fecske cigaretta - Sokol rádió - Szovjet fali lámpa - Tisza cipő
|