Belépés
-- Pirospont!
Felhasználói név:


Jelszó:


Regisztráció >>
Elfelejtett jelszó >>
Nosztalgia sztorik


Retro rovatunkba olyan visszaemlékezéseket várunk, amelyek a
60-70-80-as évekkel kapcsolatosak. Bármi, ami manapság retrónak számít, legyen az egy tárgy, TV műsor vagy koncert. Ragadjon, tollat, billentyűzetet, aki kedvet (és írói vénát) érez hozzá, hogy megossza velünk, meg persze a többi olvasóval történetét. Részletek>>
NOFENE
Sztárok iskolaköpenyben >>

Adomatár és Aranyköpések >>

Nosztalgia >>

Felejthetetlen slágereink >>

Fórum >>

Nyitóoldal >>

Írj nekünk >>




Több mint 20 éves a VIDEOTON TV Computer

Visszatekintés az 1980-as évek mikroszámítógépes piacára. A cikket egyaránt ajánljuk a nosztalgiázni vágyóknak, és azoknak akik túl fiatalok ahhoz, hogy ismerhessék ezt a típust.

A hazai mikroszámítógép-gyártás csúcsának is tekinthetjük a VIDEOTON részben saját fejlesztésű számítógépét, amely az 1980-as évek iskolai számítógépesítési hullámának részeként vált ismertté.

A kiemelkedő műszaki konstrukció sajnos az akkori magyar dizájn és megvalósítás eredményeképpen nem aratott teljesítményéhez illő sikert. Kisebb hibái miatt a Commodore C64-nek nem tudott méltó vetélytársa lenni, a nyolcvanas évek végén hazánkban is kaphatóvá vált, a nyugati piacon már igencsak lecsengett Commodore +4 pedig szinte nyom nélkül elsöpörte a hazai piacról.

A későbbi Enterprise számítógépet gyártó cég licencét vásárolta meg a VIDEOTON 1983-ban, és a terveket átalakította a hazai viszonyokra és alkatrészekre.

VIDEOTON TV-Computer

A TV Computer első változata 1984 készült el, 12800 Ft-ba került. Ez akkoriban egy tanár háromhavi fizetése volt. Főként iskolák számára, de otthoni felhasználásra illetve különböző munkák megkönnyítésére szánták, például könyvelésre is.

 

 

 

 

 

 

 

Videoton TV-Computer

A TVC-t három változatban gyártották: 32 kB, 64 kB, 64 k+ jelzéssel. A 32 kB és a 64 kB között csak a felhasználói RAM mérete között volt különbség, a 32 kB-os változatot egy RAM bővítő modul alkalmazásával teljesen kompatibilissé lehetett tenni a 64 kB-os változattal. A 64 k+ elsősorban a video-RAM méretében különbözött, ami a 16 kB helyett 64 kB lett. Az alapegység és a tápegység része volt a készüléknek, de a kép megjelenítéséhez egy TV-készülékre volt szükség, ami persze lehetett fekete-fehér és színes is. A TVC-t az antennabemeneten keresztül lehetett csatlakoztatni a tévékészülékhez. A 36-os videomagnó sávot használta.

A begépelt programok elmentését közönséges kazettás magnetofonnal
oldhattuk meg, erre az alapegység a magnetofon csatolója teremtett lehetőséget. Az ezidőtájt elérhető BRG MK27 magnót használták legtöbben erre a célra, de ez a Polimer szalaggal együtt inkább kalandos szerencsejátéknak tűnt, mint megbízható tárolásnak.

A magnetofonnal a készülékhez fejlesztett csekély számú kész program is betölthető volt, ha éppen megfelelő fejállást sikerült elérni. Biztonságosabb programbevitel történhetett a ROM áramköröket tartalmazó dugaszolható programmodulok, úgynevezett cartridge-ok segítségével is, ha a program nem haladta meg a 16 kB-ot.

A programok és adatok tárolására a következő memóriafelosztást
alkalmazták:

Rendszer ROM (az OS és a BASIC számára): 20 kB
Felhasználói RAM: 32 kB (bővíthető 64 kB-ig)
Video-RAM: 16 kB vagy 64 kB
Programmodul hely (cartridge): maximum 16 kB
A bővítésként jelentkező rendszerelemek kezelőprogramjai számára
bővítésként legfeljebb 4 db hely: maximum 8 kB

Az alapegység hanggenerátora által keltett hangjel a tévé hangszóróján keresztül volt hallható. A géphez Centronics típusú interfésszel rendelkező nyomtatót csatlakoztathatunk. A felhasználást segítő egyéb rendszerelemek (soros-, párhuzamos interfész, floppycsatoló stb.) bővítésként csatlakoztathatók a TVC e célra kialakított négy csatlakozójába. A kilencvenes évek elején készült hálózati csatoló és vezérlőegység is, amelyek együtt nagyjából egy tucatnyi gép összekötését tették lehetővé egy termen belül.

A TVC csatlakozói és kezelőszervei

1. RESET gomb
A gombot egyszer megnyomva a gép alapállapotba került, de a betöltött program nem törlődött ki. Ha rövid időn belül kétszer nyomták meg a gombot, akkor a gép törölte a memóriáját, és úgy indult el, mint amikor bekapcsolták.
2. Antennacsatlakozó
Koaxiális kábellel a tévé UHF kimenetéhez csatlakozott, a videók
frekvenciáját használta.
3. Színkikapcsoló
Ha be volt kapcsolva, nem színes képet adott, így fekete-fehér tévén jobb lett a kép, színes tévékészülékekhez célszerű volt kikapcsolni.
4. RGB-kimenet
RGB-monitor esetén volt használható.
5. Összetett videojel-kimenet
Ha a tévé rendelkezett ilyen bemenettel is, célszerű volt használni, mivel jobb képminőséget lehetett elérni, mint az antennakimenettel.
6. Magnócsatlakozó
Legfeljebb 2 magnó csatlakoztatását tette lehetővé.
7. Tápegység-csatlakozó
8. Nyomtatócsatlakozó
Centronics típusú interfésszel rendelkező nyomtatók voltak
csatlakoztathatók.
9. Bővítő kártyahelyek
Bővítő és interfész modulok csatlakoztathatók: memóriabővítés, TV-játék modul, floppycsatoló, adatátviteli vonal stb.
10. Programmodul-csatlakozó (cartridge)
Programbevitelre ad lehetőséget dugaszolható programmodul
segítségével.
11. Két botkormány-csatlakozó
A játékok kényelmesebb irányítására.
12. Billentyűzet
13. Beépített kis botkormány
Kurzor mozgatására, illetve játékokhoz a külsőleg csatlakoztatható botkormány egyikének helyettesítésére is alkalmas lett volna. Készült olyan széria, amelyben igen finoman kellett vele bánni, mert sérülékeny volt, de készült olyan is, amelyben a "joystick" kezelése felért egy teniszmeccsel.


Az agy

A TVC egy 8 bites mikroprocesszorra épült, a Z80-ra, majd lésőbb a Z80A-ra, aminek órajel-frekvenciája 3,125 MHz volt. A mikroprocesszor széria 16 bites címzést tett lehetővé, azaz 64 kB elérését biztosította. Azonban a csatlakoztatható memóriák összmérete 152 kB, illetve 200 kB volt a 64 k+ változatban. Ez a kissé talán meglepő tény annak volt köszönhető, hogy módosítani lehetett a fizikai memóriák hozzárendelését a központi egység
címtartományaihoz. Egyidejűleg természetesen csak maximum 64 kB
memória volt elérhető a processzor számára. Amennyiben a programfutás során más fizikai memória használatára lett szükség, akkor a program meghatározott utasításokkal a kívánt memóriát a kívánt címtartományhoz kapcsolta, miután az addig ott elérhető memóriát lekapcsolta. A fizikai memóriák mindegyike egy működést engedélyező jelvezetékkel rendelkezett.


Grafika

A 24 soros, 16 szín használatát lehetővé tevő karakteres megjelenítés mellett a TVC a felbontást és színek számát tekintve háromféle grafikus üzemmódban volt képes működni:
240×128, 16 szín
240×256, 4 szín
240×512, 2 szín

A lehetséges üzemmódok mindegyike a 16 kB képmemória szöveges
üzemmód számára fenntartott memóriaterülete mellé pont elfért.

Az előd-utód

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kissé furcsa cím oka az, hogy ugyan az Enterprise 128 márkanéven hazánkban is forgalmazott számítógép csak 1985-ben jelent meg, a fejlesztése már 1983-ban megindult, csak más néven: kezdetben az Elan 64, majd pedig a Flan nevet viselte. A kezdetben szintén 64 kB memóriás készüléknek a tervezői és a TVC fejlesztői gyakorlatilag munkakapcsolatban álltak, sok megoldás azonos is a két gépben. Jóllehet, a két készülék igen sok közös vonást mutat, különösen belső felépítésében, a formatervezés és a kivitelezés ég és föld.

Az elsőként kibocsátott Enterprise 64-et nagyon gyorsan követte a 128-as modell, amelynek megjelenésekor a piac igencsak telített volt, de a bővítésként megvásárolható sok eszköz, a cserélhető programmodul, és főleg az azonnali szoftverválasztékot biztosító Spectrumszimulátor-bővítés, mind-mind növelték az esélyeit. A remek hangnak és képnek, a nagy memóriának, és a kényelmesen használható, jó minőségű billentyűzetnek köszönhetően eladhatóvá vált.

A készülék a 80-as évek végén hazánkban is megjelent, a Centrum áruházakban lehetett kapni, 18 ezer Ft körüli áron. A beérkezett pár ezer darab példány a nyugaton gyakorlatilag már eladhatatlan volt, és olcsón be lehetett szerezni. A készülék egyébként a képen látható német billentyűzettel is forgalomba került az angol mellett.

A TVC és az Enterprise "bukását" a Commodore +4 okozta, amikor az igen nyomott áron jelent meg a piacon, majd a COCOM lista enyhítésével egyre szabadabban és olcsóbban forgalmazható IBM PC AT adta meg a végső kegyelemdöfést a két készüléknek.

Felhasznált források

Általános
http://www.homecomputer.de/pages/f_easteurope.html
BRG MK27 reklám: http://reklamok.gergoke.hu/
VIDEOTON TVC
letölthető emulátor:
http://www.origo.hu/szoftverbazis/seged/egyeb/tvc_emu.html
http://www.intermedia.c3.hu/...
Enterprise
http://www.intermedia.c3.hu/...
http://oldmachines.prew.hu/hun_enterprise_128.htm
http://www.old-computers.com/museum/computer.asp?st=1&c=153
http://members.aol.com/chrzahn/index.html
http://www.heimcomputer.de/english/comp/enterprise128.html
http://www.jaky.sulinet.hu/konyv5/fej19e.htm



Rozgonyi-Borus Ferenc


Sulinet





Nyomtatható verzió Küldd el e-mailben!

Fórum
Fórum indítása e témában >>  

Osztálytársam.hu








Osztálytársam Rádió indítása!

Nosztalgialexikon
· redönyös tolltarto >>
· körözöttes kenyer >>
· vas es papir gyujtes >>
· Trabant >>
· trapper farmer >>
· tinta-paca >>
· A FARMER >>
· 100 éves a Dob utcai iskola >>
· szleng a suliban >>
· Oázis >>
· Keresem Balázs György nevü fiatalkori ismerősőm, aki TELKIBÁNYÁN volt >>
· Takarékbélyegek >>
· Mókus őrs >>
· iskolai takarekbelyeg >>
· diplomataska >>
· dobozos tej/kakao+kifli >>
· Iskolaköpeny >>
· Tornadressben és nylonharisnyában >>
· Hogy ne múljanak nyomtalanul a 60-as évek se! >>
· TV-maci >>
· Hogy ne múljanak el nyomtalanul a 80-as évek... >>
· Tiki-Taki >>
· Építőtábor >>
· A 80-as évek nyalánkságai >>
 
 
© 2001 NetContact Kft.,
minden jog fenntartva.
Adatkezelési alapelveink   |   Házirendünk   |   Rólunk      |   Médiaajánlat   |   Sajtópáholy  
NetrixNetrix