Bajor esete a satuval

A Szinyei Merse Pál Gimnázium a '70-es évek elején vagány suli volt. Elhihetjük, ha Bajor Imre mondja. Ő csak tudja: oda járt. Eddigi pályája alapján tán nem meglepő, hogy inkább a humán tárgyakkal alakított ki bensőséges viszonyt, a matematika és fizika iránt inkább afféle "magán-hidegháborús" érzelmeket táplált. Olyannyira, hogy mindkettőből többször is megbukott. Mi több: volt olyan év, amikor még csak nem is "aprózta" el, mindkettőből meghúzták. Ám szerencsére a pótvizsgán mindig akadt egy-egy jó szándékú tanár, aki a feladatokból előzékenyen elárult annyit, amennyi a "felsőbb osztályba léphet" bejegyzéshez kell.

- Ha a tanulmányi eredményeimmel nem is, egyvalamivel feltétlen kilógtam a többiek közül: a szövegemmel - állítja Bajor, aki szerint ezt a képességét a szükség szülte. Alacsony növésű, nem különösebben feltűnő srácként csak így volt esélye a lányoknál. Míg mások kemény munkával deltás felsőtestet alakítottak ki, vagy állandóan a külsejükkel törődtek, ő csak arra épített, amire mindig azonos minőségben és minden mennyiségben számíthatott: a humorára.

- Emlékszem, egyszer meg akartam úszni egy dolgozatírást, ezért bemásztam az osztályterem szekrényébe - idézte fel diákévei egyik legmaradandóbb élményét a színész. - Úgy terveztem, hogy "hiányzóként" ott húzom majd ki az óra végéig. Ám pechem volt, mert a fejem fölötti polcon volt egy satu, ami egyszer csak váratlanul a lábamra esett. Iszonyú érzés volt. Csak arra emlékszem, hogy felüvöltöttem, majd kiestem a szekrényből, mire a derék tanerő minden kecmec nélkül elájult...

Bajornak ezt a kalandját természetesen egy eposznyi terjedelmű intő őrizte meg az utókornak, s hogy a dolognak otthon nem lett folytatása, abban nagy szerepet játszott hősünk páratlan kézügyessége, amely elsősorban az atyai szignó utánzásában nyilvánult meg... A színész középiskolai éveit alapvetően két nagy korszakra osztja. Az elsőben a gombfoci és a sport játszották a főszerepet, a másodikban pedig a csajozás.

- Emlékszem, volt egy nagy szerelmem. Párhuzamos osztályba jártunk, s elég komoly kapcsolat volt. Egy érettségi kellett ahhoz, hogy véget érjen. Egyébként nem is tartom egészségesnek, hogy valaki már 16 évesen megtalálja élete párját. Nemrég találkoztunk, kiderült, hogy van két nagy fia. Jót dumáltunk. A gombfoci is múló szenvedélynek bizonyult - jóllehet a hőskorban Bajor maga állította össze a komplett brazil válogatottat. Szó szerint, ugyanis a gombokat is maga alakította át. A konyhaasztal legendás alapembeereinek névsorát még ma is kívülről fújja: Pelé, Didi, Zagallo, Vava, Garrincha... Majd jött az igazi foci.

- Kevesen tudják, hogy én eredetileg műkorcsolyázó bajnok szerettem volna lenni. Csak hát nálunk mindössze másfél-két hónapig volt jég, s nekem egyszerűen nem volt türelmem ezt kivárni. Így aztán a KSI igazolt focistája lettem, majd az MTK toborzóján is kiválasztottak. A bajok akkor kezdődtek, amikor egyre nehezebben tudtam összeegyeztetni a sportot a tanulással. Az utolsó cseppet a hajnali edzések jelentették... Akkor feladtam. Bajor ma inkább már csak úszik, s ezt bármikor megteheti, mivel otthonában úszómedence is van. Előtte általában szaunázik. Mint mondta, elsősorban azért élvezi ezt, mert senkihez sem kell alkalmazkodnia: akkor csobban, amikor csak kedve tartja.

A színész a régi osztálytársakkal kétévente találkozik - igaz, ezekre az összejövetelekre általában késve érkezik, mivel szinte minden este fellépése van valahol. Ám ha befut, övé a szó. - Furcsa ez... Én úgy érzem, hogy nem változtam. Ám azért, mert ismert személyiség lettem, a többiek valahogy másképp néznek rám. Ez valahol érthető, másfelől megközelítve viszont roppant ellentmondásos. No de ez ellen már nem lehet tenni.