Az a csehszlovák festék tényleg csodálatos volt, én is
szerettem volna olyat, de nem kaptam, és nem azért, mert
rossz voltam. Csak mert a környékünkön nem volt ÁPISZ, csak
trafikok, azokban meg nem volt festékválaszték, örültünk, ha
valamilyen kapható volt egyáltalán. Az újpesti
"állami" áruház mellett volt egy ÁPISZ (ma már
mobiltelefonbolt mint annyi társa) ott meg tanév elején
akkora sorok kígyóztak, hogy előfordult, mire egyáltalán
bejutottunk az üzletbe, rég elfogyott, amiért mentünk.
Egyszer azonban nekem is szerencsém lett! Harmadikos vagy
negyedikes lehettem, amikor az apám küldött Svédországból
egy jó nagy doboz vízfestéket! Nem akarok lódítani, minek is
tenném, de legalább ötven kis festékecske volt benne! Nem
gombfestékek, téglalapocskák, olyan egycentisek. Persze,
hogy minden rajzórán a fél osztály körülöttem nyüzsgött, és
olyan gyerek is kért a festékemből, aki korábban meg se
látott. Először én is örültem a hirtelen jött
népszerűségnek, de rá kellett jönnöm, az érdeklődés a
festéknek, az újdonságnak szól, nem csekélységemnek.
Az év végére elfogyott a festék.
A következő tanévben már nem keltettem nagy érdeklődést,
mert ugyanolyan festékem volt, mint a többieknek. Ám akik a
csodafesték megjelenése előtt barátjuknak tekintettek,
azoknak továbbra is az maradtam és ez a lényeg. Előzmény: selber
akkortájt hatalmas ápiszok voltak. imádtam a vízfestékeket
de egyszer az angyalka hozott egy csodaszép dobozos
csehszlovák festő készletet.
az osztály csodájára járt nagyon büszke voltam , hogy
"egyszer" nekem is lett ilyen szép dolgom amit
mások irigyelnek.
Az iskolaköpeny és a flóra harisnyanadrág iszonyú volt ennél
már csak a bő plöttyös mackónadrág volt a magasszárú
cipővel. a hajamban egy ejtett masli csüngött rengeteg
hullámcsattal.
nekem a sorok olvasása közben arolos tolltartóról eszembe
jutott a jó kis versatil ceruza kis fa tokban hordtam benne
a színes grafit "beleket"
nó és a smirgli papír kis nyeles fácskán ki lehetett
klasszul élezni. és nehogy kitörjön kapott olyan kis
fémkupakot amely alsó részén egy gyűrűvel lehetett
lerögzíteni nehogy iskolatáska lobálás közben ne essen ki
Kedves Jucus!
Nagyon köszönöm, hogy megnézted az öröknaptárat! Még egészen
jól emlékszem az első napra! Az tudom, hogy az évnyitó
elsején volt, és egy órarendet kaptunk, amely össze volt
hajtogatva, és bele volt tűzve egy szál szegfű és egy
postairón.
Az ünnepségről felmentünk az osztályba, ahol egy kis beszéd
után a szülők hazamentek, és mi a tanár nénivel maradtunk.
Egyik srác (Lacinak hívták) rettentően üvöltött, rúgkapált a
padban, mikor a mamája elindult kifelé. Alig lehetett
lecsillapítani, pont az előttem levő padban zajlott a
jelenet. De aztán csak elkezdődött a nap, több dologra már
nem emlékszem, csak arra, hogy két óra múlva jött értem
anyám, hogy hazavigyen.
Azt mostanáig nem is tudtam, hogy kedden volt.
Köszi!
Üdv:
Sanyi (alias: Cinciri) Előzmény: fkj
Szia Sanyi, megnéztem az öröknaptárt!
1959. szeptember 1. kedd volt, az első tanítási nap pedig
szerda. Tehát nem szombat (bár mi még ugye szombaton is
jártunk suliba) és nem vasárnap. 1967-ben, amikor gimnazista
lettem, pénteken volt az évnyitó és szombaton az első
tanítási nap. Na ennyit a naptárról.
Most inkább a sztoridról. Hát bizony, a mi srácaink eléggé
el voltak maradva. Nekik nem jutott eszükbe ilyen jó játék
az összefogócsavarokkal. Ők csak patronokat durrantottak,
meg ha nyári iskolafestés volt, akkor a megmaradt
festékesvödröket csórták el és abból öntöztek alá a
folyosóablakból vagy az iskola lépcsőházából.
Bár azt hiszem, a lyukas kulcsos játékot ismerték.
Olyan igazán nagy, világot rengető balhékra nem emlékszem,
mert a suli mögötti kiserdőben való cigizés (esetleg
sörözés) nemigen számít annak, amit néhányan műveltek
akkoriban, egész osztályfőnöki órát betöltő témát adva.
Mintha nem lett volna nekik a cigit és a piát követő
rosszullét, még el kellett viselniük az osztályfőnökünk
dörgedelmeit és a jobb (vagy inkább a kevésbé belemenősebb)
osztálytársak rosszallását. Gondolom, ez utóbbit volt a
legnehezebb.
A gimiben persze más mókák mentek. Ott például sehogysem
értette a kémiatanár,hogy egyes srácok alig várták már, hogy
odaérjenek a szeszgyártás című fejezethez. Azt persze nem
tudom, hogy tényleg próbáltak-e házilag kotyvasztani
valamilyen löttyöt, vagy csak tervezték, mert piszok nagy
volt a konspiráció Ám most már reménykedem, hogy talán így
harmincvalahány év után fellebben a fátyol a titokról. Előzmény: Czirbik
A Balaton-felvidéki Tapolcán van. Pár éve (3? 4? vagy 5?)
nyaraltunk a Balcsin (Zánkán), és egyik nap esett az eső,
akkor mentünk be Tapolcára vásárolni, meg egy kicsit
szétnézni. A tavasbarlang is érdekes, de a sulimúzeum se
akármi.
Te pedig az én korosztályomba tartozol, nem a húgoméba
(ámbár ő csak 1 évvel fiatalabb nálunk). Jómagam is 1959-ben
kezdtem az iskolát, de mindmáig azt hittem, hogy szeptember
1-én. Egész jól emlékszem még arra a napra! Ezek szerint
másodikán kezdtük volna? Jó lenne megnézni azt az
öröknaptárt!
A padcsavarokat (rendes nevük: Kapupánt csavar M6) pedig
kiszedtük, és az anyába egyik oldalról 1,5-2 fordulatnyira
belehajtottuk a csavart. Utána a másik oldalról az anyába
belekapartuk 2-3 gyufának a fejét, majd oda is
belecsavartunk egy másik csavart, és jó erősen meghúztuk. Ha
ezt ügyesen a falhoz vágtuk, vagy ledobtuk az emeletről,
úgy, hogy pont a fejével csapódjon be, akkor az ütődéstől a
gyufafej felrobbant, szétvetette a csavarokat, és rettentő
nagyot szólt. Érdekes, hogy a menet nem szakadt meg, újra
lehetett tölteni. Hát ezért hiányoztak a padsorokból az
összefogócsavarok. Lehet vitatkozni rajta, de biztonságosabb
volt, mint a lyukas kulcs, mert nem az ember kezében
robbant.) Igaz, hogy a padok rendszeresen szétcsúsztak, és a
gondnok sehogyan sem értette, hova tűnnek a csavarok... Előzmény: fkj
Kedves Sanyi!
Rémlik, mintha jártam volna már az iskolamúzeumban, bár az
lehet, hogy nem Tapolcán volt, hanem valahol Szeged mellett,
de azért köszönöm ezt a programajánlatot! Most már csak azt
áruld el, melyik Tapolcáról van szó, nehogy párszáz
kilométert menjek hiába. Persze, hogy szívesen megnézem,
hiszen összecsavarozott padú iskolában legutóbb akkor
jártam, amikor elsős-másodikos gimnazista voltam. A régi
Dózsában, főként annak főépületében még hajópadló volt,
vaskályha, sőt talán dobogó is, de erre már nem emlékszem
pontosan. A Petőfi technikumban, ahol a gép- és gyorsírás
gyakorlati foglalkozás volt, még lehúzható tábla is! Mindez
a hatvanas évek végén! Mondjuk, a padokban akkor már nem
volt a tintatartó lyuka sem, ám a tintatartóra, noha sosem
volt benne tinta, még emlékszem, bár még általános iskolás
elsős koromból. Sőt, csak ez a kis sárga tartócska a maga
tologatható fedelével maradt meg emlékezetemben az első
iskolás napomról, 1959. szeptember 2-áról. (vagy 3-áról, nem
tudom, nincs nálam most öröknaptár, hogy megmondjam, milyen
napra esett).
Bizony jók voltak az összecsavarozott padok. Jobban elfértek
a cuccok, hiszen a táskát, amely egyre tömöttebbé vált az
évek során, magunk mellé lehetett tenni a padra. Aztán meg a
padtárssal is jobban össze lehetett barátkozni.
Most mindenki a székecskéjén ül és ha haragban van társával,
egyszerűen elfordul és kész. Akkor azért nem volt ennyire
egyszerű. Hatodikban egy fiút ültettek mellém, vagy inkább
engem mellé, hogy "megjavítsam", bár azt hiszem,
ez inkább csak ürügy volt rá, hogy szokjam meg, hogy tőlem
eltérő berendezkedésű emberek is vannak a világon. Először
csak fújtunk egymásra, mint a kutya meg a macska,
kilökdöstük egymást a padból, a pad tetejére meg vonalat
húztunk, hogy aki egy centivel is odébb teszi a tolltartóját
(a redőnyöst!), azt a másik minden gond nélkül lesöpörheti.
Aztán... Egyszer csak megszűnt ez az ellenségeskedés. Ő
gyönyörű illusztrációkat rajzolt a füzetembe (például
madarat, amit máig sem tudok) én meg megírtam a vázlatot,
vagy néha a fogalmazást is.
Nem is tudom, ha széken ülünk, összebarátkoztunk volna
egyáltalán? Így aztán egy hónap múlva együtt rosszalkodtunk,
együtt kaptunk intőt, de az egy másik topic.
Írj a padcsavarokról, várom! Hátha addig nekem is eszembe
jut valami pados-sztori.
Ja és mégegy! Én is szeretem Zoránt, alighanem a húgod
korosztályába tartozhatok. Kedves Sanyi, ha van kedved, nézz
be a tracsioldalra is, ott is szívesen olvasunk!
Kedves Jucus (úgy is, mint fkj)!
Ha egyszer Tapolcán jársz, látogasd meg az Iskolamúzeumot
(ha még nem láttad, voltál már ott?)
Fantasztikus!
Ott aztán szemtől szembe láthattam a csúsztatható fedelű
tolltartót, meg a rolósat, meg a zsanérosat is. Utóbbiból
még van otthon egy viharvert példány: a húgomé volt, a
faterom a tűreszelőit tartja benne. Eléggé megviselt már, de
még olvasható a belső oldalán egy csomó Zorán felirat (Zorán
a húgom kedvence volt -ma is az- ezért firkálta tele a
nevével a tolltartó belsejét).
Szóval az iskolamúzeumot feltétlenül érdemes megnézni. Még a
régi padok is ugyanolyanok, mint a mi időnkben voltak.
A padokról pedig eszembe jutott, hogy időnként szétcsúsztak,
mert hiányoztak belőlük az összefogó csavarok. Tudod-e
miért? Majd ezt is elmesélem, nem akármi volt, amit a
csavarokkal lehetett csinálni.
Üdv! Előzmény: fkj
Belépés
